2016.01.05.
Pályázati tanácsadónak kamuzta magát a börtönviselt csaló
Vádat emelt az ügyészség azzal a férfival szemben, aki miután szabadult egy korábbi börtönbüntetésébõl, úgy döntött, hogy uniós pályázati ügyintézõnek adja ki magát, és e minõségében, különbözõ kamu ígéretekkel próbál pénzt szerezni - jelenti a HavariaPress. A vádirat szerint az elsõrendû vádlott 2012 januárjában szabadult egy korábbi letöltendõ szabadságvesztésébõl, ekkor határozta el, hogy úgy jut pénzhez, hogy pályázati ügyintézõnek adja ki magát és pályázatírás, illetve pályázati ügyintézés címén csal ki pénzt a sértettektõl. A 2012 májusától társult egy másik férfival - a jelenlegi ügy másodrendû vádlottjával -, így együtt még szervezettebben tudták folytatni a csalást és nagyobb összegekhez jutottak. Továbbra is azt a látszatot keltették, hogy jelentõs összegû uniós támogatásokhoz juttatják az ügyfeleket, de többször arra is hivatkoztak, hogy befolyásos embereket tudnak lefizetni az ügyfél támogatása érdekében, ehhez ,,csak" annyit kértek, hogy az illetõ elég mélyen nyúljon a zsebébe. Olyan eset is elõfordult, amikor egy ügyfelüknek azt ígérték, hogy hivatalos személyek megvesztegetésével elintézik, hogy a rá kivetett lakhelyelhagyási tilalmat a hatóságok megszüntessék. A vádlottak által elõadottak azonban teljes egészében valótlanok voltak, az általuk megnevezett személyek vagy nem is léteztek, vagy a rájuk történõ hivatkozásról semmilyen tudomásuk nem volt. Mindezek alapján a Fõvárosi Fõügyészség a két férfit - más bûncselekmények mellett - befolyással való üzérkedés minõsített bûntettével vádolta meg, amiért kettõtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztésre számíthatnak. Kilenc másik vádlott is szerepel az ügyben, õk azok, akik arra adtak pénzt a két csalónak, hogy azzal lefizessék a megfelelõ személyeket, õket ezért a fõügyészség hivatali vesztegetés bûntettével vádolja.