|
|
|
Apróhirdetés |
Ingyenesen feladhatja magánjellegű apróhirdetését. Ha nem talál hírdetésének
megfelelő rovatot, kérésére új rovatot nyitunk....
|
|
|
|
|
|
|
2024.07.02.
Három napon belül elítélték az újbudai szatírt
Három nap leforgása alatt ítélet született annak a huszonéves férfinak, aki két alkalommal is nõket molesztált a közelmúltban Budapest XI. kerületének utcáin - jelenti a HavariaPress. A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 26 éves férfit, szeméremsértõ viselkedés miatt, és elsõ fokon már ítélet is született vele szemben. A bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi 2024. május 25-én délelõtt, a XI. kerületben követni kezdett egy számára ismeretlen, két kisgyerekkel hazafelé tartó nõt, akivel beszélgetést próbált kezdeményezni. A sértett erre nem reagált, illetve igyekezett megszakítani a kommunikációt, a férfi azonban egészen a lakóházának liftjéig követte a sértettet, ahol végül a lábával megakadályozta a liftajtó záródását. Ezután az emberi méltóságot sértõ módon tapogatni kezdte a fiatalasszonyt, annak akarata ellenére; a nõ csak úgy tudott megmenekülni szorult helyzetébõl, hogy kilökte a liftbõl támadóját.
|
|
|
|